90-91. (József Attila József Jolánnak). A levelet először Stoll Béla közölte: Magyar Könyvszemle, 1977. 92-93. 15 sincs ennek az omnipotens, nárcisztikus, tárgyteremtő hatalomnak. Az ott megjelenő emberIsten viszony és Isten-kép más jellegű, de eltér a pár hónappal korábbi versek irányától is. A centrumában az arányosság probléma van, a poétikai személy kicsisége és Isten nagysága, egy kiigazíthatatlan lét-különbség miatti panasz olvasható, vagyis pontosan az omnipotncia ellentéte lesz a konstitutív élmény. Tíz ISTEN évvelkésőbb majd a Szabad ötletekben kerül ez újra elő: "Öcsödön rossz volt / kellett volna két Láttam Uram, a hegyeidet kis ló, kis nő, kis eke / kis ház kis kutya, kis S olyan kicsike vagyok én. csikó, kis kasza, kis búza – / minden arányosan Szeretnék nagy lenni, hozzád hasonló, Hogy küszöbödre ülhessek. Uram. hozzám, mint ahogy minden / arányos volt a Odatenném a szivemet, nevelőapámhoz (…) vajjon arányos-e hozzám De apró szivem hogy tetszene néked? most minden, ami van" (122-123.
Címed öcsém hogy engem meglepettNem tagadom, de Múzsám még e lepletLetépi mert ó tudd meg hogy ma szár-S virágtalan száll füstöm, ó de VácDutyijja őrzze testedet s sokácDalok ringassák füst helyett a kószaGondokat el! Milyen alakiság! Cigarettámnak füstje szép kis ágLombjai közt egy halovány kabócaA másodfokú függvények egyenleteiDrukkoltam, s szólék: "Szent Konstantin, ápolj! Tedd, ne hijjon ki Szemere Elek! "Ő szólít mégis erre felkelekMért vagy oly messze ó KonstantinápolyS keblemben mint berekben kele vészSzivem zajdult mint bukaresti bandaŐrült leszek: "A luk ha festi randa"Mondám s aztán: a gyerekben kelevézBoldog diákkor, melyről ama SalmonMüvéből annyit olvasék mig malmomZakatolt, s szólt: csiribiri fittySzinház volt ez, szinház, Beregi eridjtanárom ellen kezedben horoszkópS vágd kupán: ő egy vérszivó gonosz pók1928* A dőlt betűvel szedett szövegrészeket Illyés Gyula í asztalÓh kerek világ kerek asztala, éhesen ültem én melletted mindig. Terülj most nékem, kezemből behintiszürkeséged rózsák zuhataga.
"De fönn a hegyen ágyat bont a köd, mint egykor melléd: mellé leülök. Bajos szél jaját csendben hallgatom, csak hulló hajam repes vállamon. Óh szív! nyugodj! Vad boróka hegyén szerelem szólal, incseleg felém, pirkadó madár, karcsu, koronás, de áttetsző, mint minden látomás. " Kinek ne verne gyorsabban a szíve, amikor meghall egy szép magyar verset, egy lírai dallamot, egy lélekhez szóló üzenetet. Nincs ember a földön, akit ne érintett volna meg valaha a költészet valamelyik formája. Vannak érzelmek, gondolatok, amelyet nem lehet másképpen kifejezni, mint egy szép szonettben, egy gyönyörű dallam, vagy épp egy csodás festmény képében. A költészet, a művészet egyik gyermeke, ám nevezhetjük a másik felének is, hiszen ők ketten összekapcsolódnak. Költészet nélkül szürke lenne minden, képzeljétek csak el: egy naplemente a narancssárga kerek tányér hiányában, egy tengerparti séta színtelen éggel, a tenger pocsolya-szürke habokkal és seszínű homokkal a partján. Elképzelhetetlen, igaz? Ilyesmi lehet a világ, költészet nélkül, akárcsak egy ember üres szívvel.